Köszöntő

"Összejönni - jó kezdés.
Együtt maradni - haladás.
Együtt is dolgozni - siker."
H. Ford

Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink!

A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szervezésében 2021 őszén dupla jubileum megünneplésére kerül sor. A 10. évfordulóját betöltő SIASTOK (Sürgősségi, Intenzív Terápiás, Aneszteziológiai Szakterületek és Társszakmák Országos Konferenciája) és az 5 éves SzVITA (Szakmai Vándorgyűlés Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Szakdolgozóknak) összevonva, négy napos rendezvénysorozat keretében kerül megrendezésre. Ünneplésre adhat okot az is, ha reményeink szerint, az elmúlt másfél éves online kapcsolattartást követően, várhatóan onsite formában, személyesen újra találkozhatunk, együtt gondolhatunk vissza a mögöttünk álló embert próbáló időszakra és mondhatunk köszönetet a velünk dolgozó barátoknak, kollégáknak és a minket segítő önkénteseknek, cégeknek, szervezeteknek.
A 2010 óta folyamatosan bővülő továbbképzések a szakma fejlődésének és a társszakmák változásainak megfelelően, naprakész információkkal, új koncepciók bemutatásával keltik fel a hallgatóság érdeklődését. A rendezvények törekedtek a hazai és a nemzetközi szakmapolitikai élet összefogására, valamint interdiszciplináris műhelyek kialakítására. A XXI.század medicinájában a magányos hősök kora már lejárt, a betegbiztonság kulcsa a hálózatban történő, a szubspecialitások szintjén maximális terápiás hatékonyságot nyújtó csapatmunka. A szorosan vett SIASTOK kongresszusok sorát 2012-ben a SUN Symposium (A Joint Symposium of Semmelweis University and NATO Centre of Excellence for Military Medicine in Anaesthetic, Critical and Emergency Care), 2015-ben a Joint Symposium of Semmelweis and Oxford Universities és 2020-ban az online formában megrendezett SIASTOK színesítette.
A hazai és nemzetközi szakmapolitika összefogásának keretében első ízben lesz magyar konferencia kiemelt előadója és résztvevője az ESA (European Society of Anaesthesiology) jelenlegi (Prof. Kai Zacharowski) és volt elnöke (Prof. Daniela Filipescu), valamint a NASC National Anaesthesiologists Societies Committee elnöke (Prof. Serban Bubenek).
Jól illeszkedik a konferencia hálózatépítő törekvései közé az Európában mindinkább terjedő Patient Blood Management (PBM) Tanácsadó Testület ülése. A PBM multimodális, multidiszciplináris megközelítés, mely a vérvesztéses rizikónak kitett betegcsoportban az allogén vértranszfúziók mennyiségének csökkentésére törekszik, a klinikai kimenetel javítása céljából.
Társzakmáink kiváló előadói ismertetik a minőségi betegellátáshoz nélkülözhetetlen multidiszciplináris szempontokat. Idén kiemelten a gyermekgyógyászat, gyógyszerészet, mikrobiológia, infektológia, sürgősségi orvostan, oxiológia, katasztrófa orvostan, szülészet-nőgyógyászat, urológia, nefrológia, pszichológia és a jog területéről hallhatunk a mindennapi betegellátásunkba integrálható, értékes információkat.
Az orvosi munka megvalósíthatatlan és értelmetlen lenne az erős szakdolgozói háttér nélkül. A SzVITA immár 5 éve teremt mind népszerűbbé váló fórumot az ápolóink, szakdolgozóink közti továbbképzésre, eszmecserére. Idén a két konferencia közti rugalmas átjárhatóság is a csapatban gondolkodás, egymás szempontjainak, céljainak jobb megismerését és integrálását segíti elő. Idén sem maradhat el a minőségi betegellátás részét képező, mindig sikeres gyógytornász továbbképzés. A kongresszus csütörtöktől szombatig tartó elméleti plenáris képzését párhuzamos, szimulációs tréningekben bővelkedő, megfelelő eszközparkkal felszerelt, interaktív műhelyek, szimpóziumok kísérik szerdán és csütörtökön.
Az adott témaköröket felvezető hiteles szaktekintélyek a kapcsolatos aktuális irányelveket és ajánlásokat is áttekintik, így a gondolatébresztő előadások és képzések egyben szintentartó továbbképzés szerepét is betöltik.
A kongresszus helyszíne továbbra is a kellemes légkört biztosító Aquaworld Resort Budapest Hotel.

Szeretettel várunk mindenkit Budapesten.


Prof. Dr. Gál János
A Szervező Bizottság elnöke,
Klinikaigazgató, egyetemi tanár, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Semmelweis Egyetem
Tanszéki csoport vezető, Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszéki Csoport, Semmelweis Egyetem